RÖVID TÖRTÉNET:
Vándor László írja:
A Kanizsától délre esõ terület a korai idõktõl kezdve a Bikács nemzetség birtokában volt.
A nemzetség egyik jelentõs tagja, Csapi András - fiúutóda nem lévén - 1459-ben megszerezte Mátyás király engedélyét lányai 'fiúsíttatásához'. Négy leánya az 1465-ben kelt végrendelet alapján birtokba is lépett. Közülük Apollónia Bajnai Both János felesége lett, aki 1478-ban, majd 1523-ban megvette felesége testvéreinek a birtokait.
Botszentgyörgy várát 1480-ban kezdték építeni a bajnai Both család tagjai, miután castellum építésére kaptak engedélyt Mátyás királytól. 1507-ben említik várnagyát, Vidi Kis Mihályt.
Az 1538-ban kelt az az ostálylevél, amely részletesen felsorolja a castellum helyiségeit.
1566-ban, Szigetvár eleste után, Both Gáspár vezetésével õrsége sikeresen ellenállt a török ostromnak. Tahy Ferenc kanizsai fõkapitány ezután királyi õrséget is helyezett ide.
G. Turco 1569-es felmérési rajzán látható az akkoriban épült külsõ palánk.
Az 1570-es években a várat délrõl, nyugatról és északról földsánccal is megerõsítették.
1574-ben a már végvárként nyilvántartott Botszentgyörgyöt felsorolják a Kanizsa védelmére szolgáló erõsségek között.
1575-ben a török ismét sikertelenül ostromolta. Az ezután kialakított új védelmi koncepció alapján a védelmi vonalat a Kanizsa folyó (ma Principális csatorna) vonaláig húzták vissza, így - többek között - Botszentgyörgy (a mai Romlottvár) feleslegessé vált és 1577 után felrobbantották.
1969-ben Müller Róbert végzett itt kisebb ásatást.
1973-ban Vándor László, majd 1974-ben Koppány Tibor azonosította a várkastély okleveles anyagát.
1976-ban Vándor László és Horváth László feltárták a nyugati szárny területét az északnyugati és a délnyugati saroktornyok között. A feltárás 1989-ben és 1990-ben folytatódott. Ekkor a castellum teljes területét feltárták és a falak egy részét konzerválták.
A castellum zárt udvaros, egyemeletes épület volt, amelynek fõbejárata kelet felé nézett. A boltozatos kapualj két oldalán helyezkedett el a várkápolna és a nagyterem. Az elsõ emeleten és az északi alápincézett szárny felett lakószobák sora húzódott. A nyugati szárnyban voltak a konyhák és a tárolóhelyiségek. Az udvar déli felében 27 méter mély kút állott. A vár védelmét a déli oldalon egy nagyméretû öregtorony, nyugaton egy szögletes és egy kerek bástya szolgálta.
A várban síkfödémes, díszesen festett mennyezetû és falú szobák, gyönyörû mázas csempéjû késõgótikus kályhák álltak.
A fõúri életmód gazdagságáról az elõkerült tárgyi emlékek vallanak, köztük velencei üvegpoharak rátétdísszel és arannyal futtatva. A gótikus és reneszánsz kõkeretes ablakokban ólomba foglalt többszínû kerek üvegablakszemek engedték be a világosságot. Az északi szárnyban épített mellékhelyiség nyomai is elõkerültek.