Zorislav Horvat

Kulturális Minisztérium

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal -

Műemlékvédelmi Osztály, Zágráb

HR – 10000 Zagreb, Mesnička 49.

A kézirat befogadásra került: 1996.10.11

A cikk elfogadásra került: 1996. 12. 02.

Forrás: a Horvátországban megjelenő „PROSTOR” kiadvány, Vol. 4(1996), No. 2(12) Internetes HTM-je.

Eredeti cím: Zidine i branište na utvrdama kontinentalne Hrvatske 12 –15. st.

Kereső szó: stari burgovi

Fordító: Szatanek József, Pécs, 2003. 07. (szatanek@dravanet.hu)

Várfalak és az ormukon lévő védőfolyosók a kontinentális Horvátország, XII. – XV. századi váraiban

A tartalom kivonatos ismertetése

A középkori várak és települések, olyan falakkal voltak övezve, melyek mindenek előtt a védelmet szolgálták. E várfalak csúcsa, olyan védőfolyosóként szolgált, ahonnan visszaverhették az ellenséget. Sokféleképpen alakították ki ezeket a védőfolyosókat, általában az építésük kora, az építtető anyagi lehetőségei, a rendelkezésre álló anyag, stb. függvényében. Az ebben a cikkben megvont korszakhatár, a tűzfegyverek megjelenésének kezdete, azaz a XV. század vége.

Bevezető

A várfalak a középkori erődítéseknek, váraknak és településeknek, azon fontos részei voltak, melyekkel minden olyan építményt összekötöttek, amivel több-kevesebb sikerrel lehetett egy zárt, körkörös egységet védeni (1, 2. ábra). A várfalak kőből és téglából (3, 4. ábra), különböző vastagságban és területi kialakításban, olykor különböző, fából készült kiegészítésekkel készültek Vannak példák részben, vagy teljesen fából készített erődítésekre is. A várfalak magasságát a tereptől számítva, a lábazattól a koronájáig, 3-4 métertől, 10 méterig variálták, de ez lehetett több is, idővel, általános koncepciójú (szabványosított) várakat is építettek. A várak, települések védelme visszavezethető volt, a falak lábazata (rést törve a várfal lábazatán) és a falak orma (felkapaszkodva a létrán, stb.) elleni küzdelemre, ami

1. Ábra. Terzsán (Tržan) vára, Modrus (Modruš) települése és a kereskedők (?) mellette elhelyezkedő kerített területének alaprajza. (Arh. felvétel: Z. Horvat).

természetszerűleg, meghatározta a kialakításukat és struktúrájukat¹. A falak ormán, az un. védőfolyosókon², fogazott pártázatokat, mellvédeket, alakítottak ki, magának a falaknak az aljában pedig védőnyílásokat és gyilokjárókat a védőhelyek teljes hosszában. Néha a védőfolyosók konzoljait kifelé ugratták ki, amivel magának a fal aljának a védelmét könnyítették meg, amit a konzolok közti nyílásokon keresztül, viszonylag biztonságosan tehettek meg. A pártázatok egyes fogaiban, lőréseknek megfelelő kémlelőnyílások voltak. Lőréseket a várfalak alacsonyabb zónáiba viszonylag ritkán alakítottak ki, de Modrusban (Modruš) és az isztriai Motovunban találunk erre is példát.

A pártázatok az alacsonyabb fogazataikkal, karakteres kontúrt adtak a régi váraknak, ami szinte annak a kornak a jelképévé vált. Az ilyen pártázatok jelentőségét és gyakoriságát, Pagan XVI. század eleji, Adria parti és hátországának térképe is megerősíti, tekintet nélkül arra, hogy mennyire sematikusan is ábrázolja a területet (5. ábra).

1. A tárgyalt korszakban, csak íjjal és nyíllal lehetett messziről harcolni, és csak a későbbiekben számszeríjjal és puskával, melyek sokkal pontosabbak voltak, éppen ezért, a veszélyességük is összevethetetlen.

2. Deanović, 1979.: 43. oldal: Szép velencei pártázatok maradtak fenn néhány isztriai templomon, old. a humi plébániatemplomon, vagy ružarijai Szt. Mária plébániatemplomon (Sekulić-Gvozdanović, 1994.: 93-97. oldal)

2. Ábra. Hreljin középkori települése a vegliai (Frangepán) hercegek várkastélyával: M. Sabljar szituációs alaprajza, a cikk szerzőjének kiegészítései szerint (E. Laszowszki, Gorski kotar is Vinodol, str. 159. – A gorszkai járás és Vinodol, 159. oldal, alapján)

3. Ábra. A vegliai Frangepán hercegek vára alatti Modrus, kerített területe övező falának külső oldala. (Fotó: Z. Horvat)

4. Ábra. Az újlaki (Ilok) erősség déli részének látképe (Fotó: Nino Vranić, 1956.)

A védőfolyosók típusai – általánosságban

A védőfolyosók mellvédje mögött, az ostromoknál kialakuló közdelemnek megfelelően, különböző módon kialakított, körbefutó gyilokjárók húzódtak (6. ábra). Tekintettel az összes várfal vastagságára, a pártázatok és a mellvédek vastagsága, általában 65 cm körüli, azaz két lábnyi volt, a gyilokjárók, a fal ormának fennmaradó részét foglalták el, ami 52 cm-től (Velika Kladuša, 7. F. ábra), egészen 145 cm-ig (Medvevár-Medvedgrad, 7. G. ábra) terjedhetett. A 7. ábrán, néhány fennmaradt pártázat és a vele kölcsönös kapcsolatban álló fogazat, valamint a mögöttük lévő gyilokjáró metszetét mutatjuk be, az arányok természetesen a rendelkezésre álló nyomokon alapulnak. Volt arra is példa, hogy a gyilokjárókat falazott árkádok, vagy fából készült galériák hordozták, de sajnos ilyenek nem maradtak fenn. Azonban sehol sem találhatunk fedett védőfolyosókat, talán Újlak északi falának kivételével. A XV. század végi és a XVI. századi várkastélyoknál, rendszeresen feltűntek a sáncokat takaró esővetők. Kisszámúak a fából készült galériák nyomai is, ami azért nem csoda, mivel a meglehetősen vastag várfalak, lehetőséget adtak a gyilokjáróknak a fal vastagságában történő kialakítására. A későbbiekben a várfalak vékonyabbak lettek, de leginkább az települések erődítéseinél (Zengg-Senj, Diakóvár-Đakovo, Újlak-Ilok, 6. B. ábra), aminek következtében, szükségszerűen önálló, konzolos szerkezetű gyilokjárók jelentek meg. A közép isztriai Motovun középkori településének, kivételesen jó állapotban maradtak fent a falai. Kívülről jelentős magasságúak, míg a belső oldalak valamivel alacsonyabbak, miután egyidejűleg aláfalazták azt a kősziklát is, melyre Motovun házait felépítették. A gyilokjárót csúcsíves árkádokon alakították ki (6. C. ábra). A járófelületek szegélyét, az árkádok szélétől konzolszerűen túlnyúló, hatalmas kőlapokkal kövezték ki, továbbá egy egyszerű kovácsoltvas korláttal is biztosították (8. ábra). A pártázata ma már nincs meg, hanem csak az itt folyamatos, megközelítőleg 90-95 cm magas mellvédje, ám külön kutatások nélkül nem tudható, hogy a középkorban miféle pártázata volt: tekintettel a közeli Velencére és más isztriai várfalakra, valószínűsíthető, hogy a pártázat fogazatait „V” betű alakúra metszették ki.

5. Ábra. M. Pagan, néhány évvel, 15727. előtt készült, Dalmácia és Horvátország térképének, likai várakat ábrázoló részlete (megfigyelhető a pártázatok jelentősége a likai várak kinézetében, tekintet nélkül arra, hogy ez mennyire sematikus ábrázolása)

6. Ábra. A várfalak ormain lévő védőfolyosók típusai: 7. Ábra. Részben fennmaradt várfal

A – gyilokjáró a falazat vastagságában, B- Fából készült, konzolos szerke- oromzatok, példái, melyeknél még

zet a viszonylag vékony falazatok mentén (Újlak-Ilok falainak egy része) megfigyelhető a mellvéd vastagsága:

C- gyilokjáró, a várfal belső oldalán lévő árkádokon (Motovun), Rajz: A – Magasvár (Viškovac, Pozsega közelében

Z. Horvat. B – a raholcai Óvár, C – Granacsica (Gračanica, Új Gradiša közelében, D – Szarvaskő (Jelengrad, a Monoszlói hegységben),E – Velika (Pozsega közelében), F – Velika Kladuša, G - Medvevár (Medvedgrad)

H – Hreljin (a település kapuja). Rajz: Z. Horvat.

8. Ábra. Motovun, a várfal látképe, belülről árkádokkal erősítették, melyek a gyilokjárót is hordozták (Fotó: Z. Horvat)

Védőfolyosók, az 1241-es tatárjárásig

A legrégebbi, XII. és XIII. század első felei váraink, nagyon kevéssé maradtak fenn. Szinte rendszeresen olyan sziklacsúcsokon helyezkedtek el, melyek már a felépítésük folytán is önmagukban egy várhoz hasonlítottak: Kis Kemlék (Mali Kalnik), Okics (Okić), Hreljin (2. ábra), Ozaly (Ozalj), Kurják (Kurjak), Mogority (Mogorić), stb. Az ilyen helyeket, csakugyan nem volt szükséges külön erődíteni, de az itt talált falmaradványok is vékonyak, leggyakrabban, 70 cm körüliek. Itt most fel lehet tenni azt a kérdést, hogy hogyan alakították ki a várfalak oromzatait, voltak egyáltalán pártázataik és mi módon látták el gyilokjárókkal, konzolokkal, vagy valami különálló faszerkezettel. És egyáltalán, szükséges volt e a védelem rendszerébe foglalni a helyenként járhatatlan helyeket, vagy ott különálló védőhelyek lehettek? A 70 centis falak vékonyak voltak a konzolos konstrukciók hordozására is, ám az is lehet, hogy az ilyen vékony falak felső felülete járófelületként szolgált, tehát csak őrjáratozásra és figyelésre, ámbár itt nem is kellett semmiféle komolyabb küzdelemre számítani, mivel ilyen helyeken, a meredek sziklacsúcsok tetején, nem volt várható ellenséges támadás.

Védőfolyosók, az 1241-es tatárjárástól, a XV. századi török betörésekig

A XIII. századtól, a XV. századig tartó korszakból, csak néhány pártázat maradt fenn, mivel zömükben, szándékosság illetve nemtörődömség miatt, tönkrementek a török ellenes harcok során. Az ezekből fennmaradt néhány, le nem bontott példány, csupán csak a véletlennek köszönhetően, mivel ezeket a pártázatokat a későbbi hozzáépítésekbe foglalták be és így konzerválódtak. Ezeken a példákon megfigyelhetjük a fogazatok és a köztük lévő irányzórések ritmusát, illetve a mellvéd és a gyilokjáró közti arányokat éppúgy, mint a kémlelőnyílások gyakoriságát.

A Pozsega környéki Velikában, a vár déli oldalán, köszönhetően a még középkori ráépítésnek, fennmaradtak a pártázat maradványai, (9. A. és B. ábra), amiből megfigyelhető:

- hogy a pártázat fogazatai és a köztük lévő irányzórések, megközelítőleg, 2:1 aránylanak egymáshoz (azaz „királyi lábban” , kifejezve 5’:21/2’, aránylik a 162:80 centihez, 7. E. á.bra),

- hogy a hét fog közül, csak kettőben figyelhetők meg nyílások,

- hogy a mellvéd és pártázat fogainak aránya, a gyilokjáróhoz viszonyítva, 90:115 cm-t tesz ki, azaz megközelítőleg 3:4 arányban (7. ábra),

9. Ábra. A Pozsega környéki Velika déli oldalának elfalazott pártázata, a még középkori ráépítésben. A – a pártázat részletének fényképe; B – Velika déli oldalának sematikus ábrázolása (Kidolgozó: Z. Horvat).

- hogy Velika déli falában megtalált pártázathoz hasonló lehetett a keleti és a nyugati oldalon is, míg az alaprajzot a negyedik oldalon egy lakótorony zárta (10, 11. ábra),

10. Ábra. A Pozsega környéki Velika alaprajza: A – terepfelszíni alaprajz (mai állapot); B – Az első emelet magasságának megfelelő alaprajz – a feltételezhető eredeti állapot (Arh. felvétel: Z. Horvat)

11. Ábra. Velika vára, az eredeti kinézetének rekonstrukciós kísérlete (Rajz: Z. Horvat).

- hogy a kisebb nyílásokon kívül, melyek kémlelőnyílásokként szolgálhattak, nem alakítottak ki külön lőréseket, mivel az ellenséggel, a pártázat fogazata közti nyílásokon (irányzórés) át küzdöttek.

IV. Béla, 1242-ben nyilvánította szabad királyi várossá, Geréc (Zágráb) települését, azzal, hogy polgároknak maguknak kell erődítéseket emelni a városuk köré³. Geréc „szabad királyi város” falazatainak teljes kiterjedését, máig nem sikerült kideríteni, mindenek előtt a Mészáros kapu helyét és a nyugati nyomvonalat. A nemrég lezajlott régészeti ásatások azonban új megvilágításba helyezték a Pap torony és Geréc erődítései közti kapcsolatot, ám ez már egy külön téma⁴. Geréc erődítéseinek ezen a részén, négyzetes alaprajzú tornyokat helyeztek a kapuk mellé (a Lotršćak torony a Kő kapu mellett), vagy helyenként néhány palota mellé (a jezsuita kolostor melletti torony, a valamikori Árpádkori castrum része lehetett). A későbbiekben, pótlólag, elég sok tornyot és félkör alakú tornyot építettek hozzá, ám ezzel nem változtatták meg a XIII. századi Geréc erődítéseinek védelmi koncepcióját.

A falazás módja legjobban a városfal déli részén, a Lotršćak torony mellett látható: tört köveket és nagyobb kavicsokat alkalmaztak, míg a falazás szabályossága, még románkori módszert mutat. A városfalak külső oldalai enyhén ferdék, azaz a függőlegestől visszafelé léptették. A falak vastagsága 200 cm körüli. A jezsuita kolostor melletti torony melléki városfal vastagsága 180 cm, míg a nyugati oldalon, a zágrábi Természettudományi múzeum épületébe beépített fal vastagsága, 200 cm.

3. „Item cives voluntate spontanaea se assumpserunt quod expensis propilis dictum montem Grech muro firmisimo comunirent” (Tkalčić, 1889.: doc. 18, 17; Bedenko, 1989.: 9-12. oldal)

4. Az ásatásokat, a zágrábi Műegyetem Filozófiai fakultásának Régészeti Intézetétől, Marija Smalcelj vezette, az utóbbi években zajló zágrábi Városi Múzeum rendbetétele kapcsán.

Hogy milyen volt a városfalak védőfolyosója, nem ismert, ám tekintettel a meglehetős vastagságára, valószínű, hogy volt pártázata, mellvéddel és magának a fal vastagságában kialakított gyilokjáróval. Ilyen védőfolyosó koncepciója tűnik fel Geréc, legrégebbinek, XVI. századinak ismert ábrázolásán is (12. ábra). A XIII. XV. századi városfalak alapozása nem kellőképpen ismert. Csak azt tudjuk, hogy a nyugati oldalon lévő falazat, a természettudományi Múzeum épülete mellett, alapozását kettős mélységben vitelezték ki és, hogy fele akkora mélységű alapozás található a városfal belső oldalán.

12. Ábra. Zágráb: Geréc és a Káptalan, egy XVI. század eleji ábrázolás szerint (Z. Horvát átrajzolata).

Modrus (Modruš) azon várfalai, valószínűleg a XIII-XIV századból erednek, melyekkel körbefogták a vegliai Frangepán hercegek terzsáni (Tržan) várát, de valószínű, hogy vártól délre eső, kereskedők részére kialakított külön területé és a településé is. A Szt. Mária katedrális körüli erődítés valószínűleg későbbi, talán XV. század végi, vagy XVI. század eleji (1. ábra). Falainak hosszúsága, és az általuk körbefogott terület alapján, Zengg (Senj) és Bihács (Bihać) erődítései mellé sorolhatjuk. Legjobban a vár alatti terület falai maradtak fenn, melynek rendeltetése, az illeték (a középkori horvát szóhasználatban, trgovina-kereskedelmi illeték)⁵ megfizetése után, valószínűleg, a Zenggből északra tartó kereskedelmi útvonal kereskedőinek a pihentetése és éjszakáztatása volt. A védőfolyosójának sajnos nem maradt nyoma, ám a falak, viszonylag vékonyak, úgyhogy a falak rendeltetése, békeidőben, feltehetően csak az itt tartózkodó kereskedők biztosítása volt. Lehetséges, hogy a későbbiekben, a XV. században, amikor a törökveszély fenyegetése komolyabbá vált, pótlólag faszerkezetű gyilokjáróval látták el, akárcsak a félkör alakú tornyot. A helyenként fönnmaradt várfal alsó része nagyon jó minőségű, a palástfalakat faragott kövekből vitelezték ki (3. ábra), ami által elmondható, hogy Horvátország középkori várfalai közül, itt van az egyik legjobban megépített várfal.

5. Kruhek-Horvat, 1990.: 96. oldal

Viškovac falutól nem mesze, a Pozsegai hegység egyik meredek hegyén helyezkedik el Magasvár (Viškovci grad)⁶. Magasvárnak ovális, tojásdad alaprajzú várfalai vannak, amely mellé, egy későbbi kapuudvart és egy utólagos, patkó alakú tornyot támasztottak (13. ábra).

13. Ábra. A Pozsega környéki Magasvár (Viškovci grad), az öregtorony melletti falazat ormán fennmaradt mellvéd nyomai alapján, feltételezhető, hogy a pártázat végig nyúlt a várfal nagyobb részén. (Arh. felvétel: Z. Horvat)

A várfalak nagyobb része fennmaradt, néhol, egészen a gyilokjáró magasságáig, de a védőfolyosóig, már nem. Az egyik helyen sejthető, hogy a mellvéd vastagsága 65 cm (2 láb), a gyilokjáróé, 100 cm (3 láb) volt, tehát a középkori kivitelezési módozatok határán (7. A. ábra). Érdekes, hogy az öregtorony alaprajzában kör alakú, a fala pedig 3 m vastagságú, ami gyakori volt a XIII; XIV. századi, Pozsega völgységi váraknál.

Hreljin városfalai, amiről már beszéltünk, akárcsak az erődítéseinek az elhelyezkedéséről, az egész település körül fennmaradtak (2. ábra). A meredek sziklacsúcs, amelyre Hreljint elhelyezték, csak két helyen tette lehetővé a bemenetelt, ez volt az oka annak, hogy két helyen kellett javítani a védelmén: a nyugati kaput, az idők folyamán tovább erősítették, a déli kapu védelmére, egy kör alakú tornyot építettek.

Az erődített település kapuja mentén, a vegliai (Frangepán) hercegek várkastélya mellett, két rövidebb falszakasz maradt fenn, néhány eltérő fogazatú pártázattal (2, 14. ábra). A pártázat egyik fennmaradt fogazatában, egy kicsiny kémlelőnyílás van, melynek külső, bevilágító nyílása, csak 10x33 centis. A pártázat fogazatai és a köztük lévő rések aránya, 2:1-ben aránylanak egymáshoz⁷. A fal vastagsága csak 57 cm volt, ami csak a pártázat mellvédjéhez volt elegendő, hátulról, eredetileg valamiféle gyilokjárót kellett találni, amit árkádok, vagy faszerkezetek hordoztak. A későbbiekben a falat felmagasították és mintegy 180 cm-re megvastagították, ekkor falazták el a pártázatot is, és ekkor lett a hozzá készített gyilokjáró is megközelíthetetlen. A falak megvastagítás és felmagasítása alkalmával, elfalaztak egy alacsonyabban lévő, már létező kémlelőnyílást is, mely íjnak vagy számszeríjnak lett kialakítva, tekintettel a bevilágító nyílásának, 10x53 cm-es méretére. Itt kell megemlítenünk, hogy a pártázat legjobban fennmaradt részén, fennmaradt az egyik fog része is, mely ferde volt és a rézsűje, befelé irányult (7. H. ábra)

6. Magasvár (Viškovci grad), valószínűleg a XIII. század közepe folyamán keletkezett. Z. Horvat-I. Mirnik, 1977.: 132-133. oldal.

7. A pártázat fogazatának a csúcsa és a köztük lévő irányzórés aránya: 78:150; 80:146…

Mára nehéz valami is mondani, hogy milyen volt a városkapu és a fölötte lévő védőfolyosó: az eredeti falazat, valójában nagyon alacsony volt, lehet, hogy ezért kellett felmagasítani. A kapu közvetlen közelében, feltételezhető hreljini öregtorony, valószínűleg a kapu legfőbb védelmét jelenthette, a XIII-XIV. században, egészen a tűzfegyverek elterjedéséig, amikor Hreljin erődítései elveszették katonai jelentőségüket.

A mára elpusztult hreljini városkaputól jobbra, még egy lőrés található, melyen át a kapu előterét védhették. A kapu baloldalán lévő pártázat, valószínűleg áthúzódott a kapu jobb oldalára is, és talán még tovább is, végig a kaputér déli oldala mentén (14. ábra). A várfalnak ez a része nem maradt fenn, leomlott a meredély mélységébe. A kaputér gyilokjáró felöli oldalán fönnmaradt a városfal egy rövid szakasza, a pártázatának fogazataival és a köztük lévő résekkel, a talaj közelében még egy keskeny alaprajzú és nagyobb magasságú lőréssel.

14. Ábra. Hreljin egy várkastéllyal rendelkező település Vinodolban, a kapu melletti erődítés részlete, pótlólag felmagasított és megvastagított városfalban, részben fennmaradt a városfal eredeti kinézete. (Rajz: Z. Horvat)

Védőfolyosók a törökök XV. század közepi feltűnésétől, a XV. század végéig

A törököknek a XV. század második felében elkezdődő betörései, majd aztán a XVI. század elejéig tartó folyamatos terjeszkedésük eredményeképpen, megerősödött az aggodalom a mindennapok biztonságáért, ezért javítottak a várak és a települések védelmén is. A törökök elég hamar (1526-tól) elfoglalták Szlavóniát, ezután csak néhány olyan vár maradt abból a korból, amelynek védelmi feladatot tulajdoníthatunk a XV. század második felének folyamán. Ezek a feladatok, láthatólag átmenetiek voltak, amelyeknél keveredtek a középkori építkezési módszerek, a szükséges újabb, hatásosabb védelmi módszerekkel. Ennek jellegzetes példája, a nagyhatalmú Újlaki hercegek újlaki (Ilok) vára (4. ábra), valamint a bosnyák püspökök székhelye Diakóvár (Đakovo).

Újlak (Ilok) várát valaha, három oldalról várfalak és tornyok övezték, míg a negyediket – nyugatról az Újlaki hercegek várkastélya zárta le (15. ábra). Ennek a várnak az impozánsságáról az a tény is beszél, hogy máig 800 méter hosszúságban, fennmaradtak az erődítései – a tornyai és várfalai⁸.

8. A. Horvat, 1958.: 18-21. oldal

Újlak településének szituációs alaprajza (Gj. Szabo után, 1920.: 146. oldal)

Az Újlaki hercegek erődített palotája nincs többé: azon a helyen az Odescalchi hercegek egy új keletű kastélyt emeltettek. Amennyire ma azt meg lehet állapítani, az újlaki várban két féle várfalat lehet megkülönböztetni: az egyik fajta a déli és a keleti oldalon található, a másik északon, a Duna fölött. A déli szakaszon készült tornyok alaprajzukban négyzetesek és félkör alakúak (4. 15. ábra), és ugyanolyan típusú védőterekkel kötötték össze őket; hasonló volt a keleti oldalon is, néhány kisebb eltéréssel. A négyzetes tornyok egyik „élükkel” az ellenség felé fordulnak, ezek voltak az újlaki vár legrégebbi részei⁹, lehet, hogy még románkoriak. Az északi oldalra csak félkör alakú tornyokat építette; négyzetes – azaz régebbi tornyok itt nincsenek.

A déli és az északi oldal várfalai és félkör alakú tornyai, valószínűleg egy időben keletkeztek, bár jobb azt mondani, hogy egymást követően, egy a méretük, a magasságuk, a pártázatuk, mely megszakítás nélkül, folyamatosan halad a félkör alakú tornyok felé (4. ábra). A várfalak átlagos vastagsága 120 cm, téglából falazott és nagyon szabályos, gótikus jellemzőkkel¹⁰.

Újlak keleti és déli oldalának falain nyújtózó védőteret pártázattal látták el, emellett mellvéddel és gyilokjáróval. A pártázat ritmusa 1:4¹¹. Minden második fogazatban kémlelőnyílás van. A fogazatok csúcsa a külső területek irányában rézsűs, a falak alsóbb részétől egy jelentéktelen kiugrású, téglából készült övpárkány választja el (16, 17. ábra).

A keleti várfal belső oldalán, a régi fényképek szerint, még láthatók voltak, az irányzóréseket takaró maszk vájatainak maradványai (16, 17. ábra), melyekkel a védőket oltalmazták a számszeríjak, puskák közvetlen találatától. Miután egyetlen ilyen fából készült pajzs sem maradt fenn, a rajzát (18. ábra), a „Burgológiai” szótárból vettük át¹².

9. A négyzetes tornyok alapjai tört kövekből készültek, a felsőbb részeket, nyilvánvalóan régebbi fajta, 30x20x6 cm-es téglából falazták fel. Érdekes, hogy a téglák méretei azonosak, a közeli bapszkai (Bapska), Boldogságos Szűz Mária, románkori kápolna tégláival

10. A várfalakat különböző vastagságúra készítették, a déli oldalon valamivel vastagabbak, a keleti oldalon jelentéktelen mértékben vékonyabbak. A falakat, 7-8x17x34-35 cm és 30x15x7 cm méretű téglákból falazták (a másféle téglákat, valószínűleg a törökök kiverése utáni javítások alkalmával használták). Az újlaki várfalak 1965-ös, de a későbbi felújításoknál is (a munkálatokat, a zágrábi Műemlékvédelmi Intézettől, Greta Jurišić vezette), külön erre a célra készített, 34x17x7 cm méretű téglákat használtak; érdekes, hogy a levelezésekben és a technikai dokumentációkban ezt „török téglának” nevezték!

11. Szabo, 1920.: 151. oldal

12. Villena, 1975.: 15-157. oldal

16. Ábra. Újlak, a keleti várfal külső oldala (fotó: Gjuro Szabo, 1914. a zágrábi Állami kulturális és természeti örökségvédelmi hivatala)

17. Ábra. Újlak, a keleti várfal belső oldala.(Fotó: G. Jurišić 18. Ábra. Fából készült

1964. a zágrábi Állami kulturális és természeti örökségvédelmi védőmaszk a pártázat

hivatala) fogazatai között¹².

A gyilokjáró a mellvéd mellett húzódott a várfal fennmaradó vastagságában (a déli szakaszon), máshol, fából készült szerkezeten, melynek csak a vájatai maradtak fenn (17. ábra, a rekonstrukciós kísérletét, a 6. B. ábrán ábrázoljuk).

A Duna fölötti északi fal egy részének az ormán, kívül és részben belül, téglából falazott konzolokat találhatunk (19, 20. ábra). A várfalak ormát jelenleg pártázatok díszítik, melyeket a már létező falak módján falaztak fel, de annál jobb fenntartásúak és eltérő ritmusúak (megközelítőleg 1:2), nyilvánvaló, hogy utólag, Újlak (Ilok) török alóli felszabadítása, 1688. után, készítették őket¹³. A várfalak ormán lévő téglából készült konzolok javarésze megsemmisült, ami csak megerősíti azt, hogy a pártázatot, pótlólag, utólagosan készítették el. Az északi fal mindkét oldalán létező konzolok, arról a valószínűségről beszélnek, hogy védelem módjának eredeti elképzelése, sokkal bonyolultabb volt: itt fedett folyosó lehettek a falakon, amit a konzolokat átfogó ívek hordoztak. Az ilyen folyosóknak, tetővel fedettnek kellett lenniük. A folyosó oldalfala, a Duna felé perforált volt, azaz pártázatos funkciója volt. A padozatán, a külső konzolok között, feltehetően nyílások voltak, a

13. A. Horvat, 1958.: 19. oldal.

várfal lábazatának védelme céljából, ha az ellenség létrán felhágva, vagy a fal alsó zónájának áttörésével próbálkozott a vár elfoglalásával. A belső oldalon lévő gyilokjárónak, csak egyszerű korlátja, de tetőzetet hordozó faszerkezete, vagy falazott korlátja is lehetett. Az újlaki vár északi fal ormának lehetséges kinézetének illusztrációjául szolgálhat, a svájci vufflensi várkastély védőfal ormának a példája, amit teljesen itáliai – piemonti és toszkán tapasztalatok inspirálhattak¹⁴ (21. ábra). Hasonló védelmi módszert találhatunk az erdődi vár egyedül fennmaradt kör alakú tornyán, amiről Gj. Szabo és A. Horvat is megállapította, hogy itáliai hatásra építették¹⁵.

Az Újlaki hercegeknek, Miklósnak és fiának Lőrincnek, akik a Magyar királyság leghatalmasabb főurai közé tartoztak, lehetősége volt idehozatni Európa legjobb mestereit dolgozni, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket. Ezenkívül jelentős birtokok tulajdonosai voltak Szerémben is (szőlőültetvények),Újlaki Miklós (V 1477), 1457-től, 1463-ig szlavóniai és macsói bán volt, továbbá erdélyi vajda és a várnai priorátus gubernátora. Számos török ellenes háborúban vett részt, és kétszer is, 1440-ben és 1456-ban, ott volt Belgrád török ostrománál, és csakugyan meggyőződhetett a török veszélyről, amiből azt a következtetést vonta le, hogy: Újlakot meg kell erősíteni! Érdekes, hogy Corvin Mátyás királlyá választása ellen volt, aminek okán kapcsolatban állt III. Frigyes német császárral, és őt tartotta megválasztott magyar-horvát királynak. gyakran tartózkodott Frigyes új székhelyén, Bécsújhelyen, sőt fiának, Miksa volt a keresztkomája¹⁶. Miután a törökök elfoglalták Boszniát, 1463-ban kibékült Corvin Mátyás királlyal, aminek okán, az is megtörténhetett, hogy Miklóst, bosnyák királynak kiáltották ki¹⁷. Újlaki Miklós, 1477-ben halt meg, az általa, 1468 körül felújított újlaki ferences templomban, ahol ma is áll a kitűnően kifaragott epitáfiuma, a képmásával¹⁸. Ennek a bevezetésnek és adatsornak, azt volt a célja, hogy rávilágítson arra a korszakra, melyben felépítették az újlaki várat és építtetőjének, Újlaki Miklósnak a lehetőségeire; ezek vitathatatlanul nagyon nagy jelentőségűek.

19. Ábra. Újlak, a Brnjakovich kúria melletti északi városfal belső oldala (megfigyelhetők a téglából készült konzolszerkezetek nyomai, valamint a feltehetően későbbről, a törökutáni korokból származó pártázatot)

(Fotó: Nino Vranić, 1956. a zágrábi Állami kulturális és természeti örökségvédelmi hivatala)

14. Grandjean, 1995.: 108-109, 115. oldal.

15. Szabo, 1920.: 141. oldal, A. Horvat, 1975.: 60. oldal.

16. Klaić, 1973.: 31. oldal.

17. Újlaki Miklós királyként pénzt is veretett, amelyen először találkozhatunk a horvát címerrel.

18. Horvat, 1979/15: 307-314. oldal.

20. Ábra. Újlak, az északi városfal külső oldala.

(Fotó: Nino Vranić, 1956. a zágrábi Állami kulturális és természeti örökségvédelmi hivatala)

Az itáliai és a közép európai hatások az újlaki erősség építésében, nyilvánvalóan, Újlaki Miklósnak az osztrák udvarral ápolt kapcsolatok eredménye¹⁹. Az újlaki várat, valószínűleg a XV. század közepén építették, ami nem mond ellent a vufflensi várkastély keletkezési idejének (1415. körül, 1430-ig), sőt nagy általánosságban, néhány itáliai várkastély felépítésének idejének sem, mivel felépítésük előtt, még mindig nem alkalmaztak tűzfegyvereket a védelemben, a tűzfegyverek ellenében.

21. Ábra. A svájci Vufflens vára, a várkapu melletti fal és metszete.

(M. Grandjean, Le Chateau de Vufflens, „Zeitschrift für schweizerische Archeologie und Kunstgeschichte, Zürich, 1995/2.: 102. oldal, alapján)

19. Hogy ez nem egyedüli példa volt, mutatja az ostarijai (Oštarija) Csodatevő Boldogságos Szűz Mária plébániatemplom is, amit Frangepán István alapított, aki szintén jó kapcsolatokat ápolt III. Frigyes osztrák királlyal, éppen ezért lehetett Ljubljana kapitánya is! Frangepán István, ostarijai temploma a jellegzetességeivel, nagyon hasonlít a bécsújhelyi, Szt. György kastélykápolnára, amit a XV. szd. közepén építettek fel (Z. Horvat, 1993.: 135-136).

20. Grandjean: 108-109, 115. oldal.

Ez jellemzi Erdőd (Erdut), első, 1472-es említése is, és példázza, az itáliai védelmi rendszert a kör alakú tornyának oromzata, mely nagyon hasonlít, magára az újlaki várfalakra: valószínűleg ugyanazon korszakban és ugyanazon hatások alatt építették, de az is lehetséges, hogy az építkezés vezetője ugyan volt, aki Újlakon tevékenykedett.

Diakóváron (Đakovo), a püspöki palota udvarában, fennmaradt a törökkor előtt, téglából épített várfal egy része. A várfal vastagsága 119 cm, a magassága 10 m, az oromzatot védőfolyosó zárja, melyben a pártázat fogazatai váltogatják egymást, a fallábazatát védhetővé tevő, rézsűs lőrésekkel (22, 23. ábra). A gyilokjárót valaha olyan konzolos faszerkezet hordozta, mint amilyent a Wiener Bauhütte című, 1867-es mappában találhatunk (23. ábra)²¹. Itt minden nyílásban volt egy kémlelő rés, melynek mérete és alakja változó volt. A konzolos pártázat fogazati között olyan nyílású kiöntő szerkezetek voltak, melyek lehetővé tették a fal lábazatának a védelmét²². A diakóvári várfal homlokzati felületét nagyon figyelmetlenül, a megszokott, világos gótikus összefüggések nélkül, különböző méretű téglákból (főként 6x15-16x31-32 és 8,5x16x30-32 cm) készítették el, sőt a helyenként meglévő palásthoz is ilyen anyagot használtak fel. A falak magját, zúzott és maradék téglákkal öntötték ki. Az igénytelen kivitelezés, beszélhet a törökök közeledése miatti sürgősségről is, akik a XV. század közepétől, már majd mindennap fenyegették Szlavóniát. A várfal oromzatáról vezetett védelem, még a középkori védelmi módszerekről tanúskodik úgy, hogy nyilvánvaló, hogy a diakóvári várfalak felfogásukban, határesetnek tekinthetők az új, tűzfegyverekkel vívott háborús módszerek szerint.

22. Ábra. Diakóvár, a középkori diakóvári katedrális keleti oldalán lévő védőfal maradványai.

(a zágrábi Állami kulturális és természeti örökségvédelmi hivatala)

21. R. Schwengberger felvétele alapján, F. Neumann rajzolta, az F. Schmidt professzor által szerkesztett, 1867-es, Wiener Bauhütte, című mappába, Bécs, 1867.

22. A kiugrásokat, akárcsak a Wiener Bauhütte mappában lévő vázlaton, a felmérő Zlatka és Vanda Karač is szabályosnak rajzolta le (ez alkalommal köszönöm nekik, hogy átengedték, a diakóvári várfal felmérési rajzait)

23. Ábra. A diakóvári püspöki palota falazatának pártázata. (Rajz: F. Neumann, Wiener Bauhütte, 1867. után)

24. Ábra. Diakóvár, a védőfal maradványának külső oldala. (Arh. felvétel: Vanda és Zlatko Karač, 1989.)

Zengg (Senj) városának erődítései hatalmasak voltak és helyenként máig jó állapotban fennmaradtak. Létezésüket, egészen a XIII. század végétől végig lehet kísérni, ahogy azt Melitta Viličić, a Zenggről írt művében megállapította²³. A város az évszázadok folyamán, folyamatosan terjeszkedett, ezért a városfalakat helyenként lebontották és új falakat építettek helyettük. Ám ezt befolyásolták a háborúk és a vereségek is, melyek után a zenggiek újból felépítették és kijavították az erődítéseiket. A XV. században nekiálltak Zengg falainak felújításához, és ezt komolyan is gondolták, mivel az ehhez szükséges pénzhez, külön adót is bevezettek²⁴.

A XV. század folyamán, a Frangepán hercegek közti kölcsönös békétlenség és török terjeszkedés, miatt Corvin Mátyás király, 1468-ban, felkérte Magyar Balázst, hogy foglalja el Zengget, amivel Mátyás király azt kívánta megakadályozni, hogy Zengg, a törökök kezére essen. Rögtön ezután, a zenggiek nekiláttak az erődítéseik megerősítésének: ehhez a király

23. Viličić, 1971.: 76. oldal.

24. Viličić, 1971.: 77. oldal.

25. Ábra. Zengg, a Lipice torony és a Rondella közti falszakasz (Viličić, 1988.: 84. oldal, után)

átengedte a harmincadból származó jövedelmét, hogy azon javítassák a falakat. A Korbáv (Udbina) mezei csata után, a zenggiek III. Sándor pápánál (1492-1503)²⁵ kértek és kaptak segítséget, valamint pénzt a zenggi erődítések további megerősítéséhez.

A zenggi városfalakon tovább folyó munkálatokat nem kívánjuk ismertetni, mivel azok már kívül esnek az általunk tárgyalt korszakon.

Zengg északnyugati oldalán, a Lipice toronytól, a Leonov (Pápa) toronyig, fönnmaradt egy rész a városfalakból, melyet feltehetően a XV. század folyamán, tehát az általunk vizsgált korszakban építettek fel. Legjobban a Lipice torony és a Rondella közti falszakasz maradt fenn (25. ábra), a falazott pártázatával (26. ábra) és a pártázat mellett futó, fából készült galéria vájatainak a nyomaival. Maga a városfal meglehetősen vékony, csak 90 cm az oromzatánál, így biztos, hogy egy fából készült szerkezet kísérte végig, az őrök körbejárása és a védelem céljára. A fából készült galéria nincs már meg, de nyomai, melyek kulcsként szolgálhatnak a feltételezhető kinézetének megállapításához, máig fennmaradtak a városfal belső oldalán. (26, 27. ábra). A falban két sor lyukat lehet megkülönböztetni, az egyik sor a fakonzolok vájatai, a másik sorban, azok a ferde fatámaszok voltak, melyek a konzolokat tartották.

26. Ábra. Zengg, Lipice torony és a Rondella közti városfal külső oldala a falazott pártázattal.

(Fotó: Z. Horvat, 1994.)

25. Magdić, 1877.: 95. oldal.

A fakonzoloktól magasabban lévő lyuk füzérbe, vékonyabb (kb. 10-12x10-12 cm) és egy kicsivel nagyobb alaptávolságú (kb. 120 cm) konzolokat építettek be, melyek a konzolos galériából, kb. 70 cm-es távolságot foglaltak el. Minden második galériakonzol, egy-egy ferde, egyszerű falvájatú támgerendára támaszkodott (27. ábra).

27. Ábra. Zengg, a Lipice torony és a Rondella közti városfal védőfolyosója: a városfal belső oldalán lévő fából készült galéria rekonstrukciós kísérletével (Rajz: Z. Horvat)

A pártázat fogazatait és a köztük lévő réseket – irányzóréseket, 2:1-es arányban készítették el. A pártázat minden fogában, egy-egy kisebb kémlelőnyílás is volt, melyek valamivel vékonyabbak voltak a falnál, a szélességük, kb. 65-70 cm volt. A későbbiekben a pártázat fogazati közti réseket elfalazták²⁶.

A Lipice torony és a Rondella közti falszakasz, valószínűleg a XV. század második felében keletkezett, miután, Corvin Mátyás király elfoglalta Zengget a Frangepánoktól. A Rondellától, a Leonov (Pápa) toronyig tartó falszakaszt, valamivel később építették, ami nem csak a pártázat kivitelezési módjából, ítélhető meg, hanem az itt megjelenő (számszeríjnak és puskának alkalmas)²⁷ lőrésekből is. A Leonov tornyot, a zenggi városfal már létező kiugratása mellett, a XVI. század kezdetén (azaz X. Leó pápaságának idején, 1513-1523) építették fel, tehát a városfal vonalát, e torony előtt, azaz a XV. század végén falazták fel.

Dráva menti (Podravska) és Fehér hegységi (Bilogorske) várhelyek

Ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk középkori várainkról, még nagyon sok ásatás szükségeltetik egész Horvátországban. Nagy számban húzódnak a Dráva és a Száva mentén olyan un. ismeretlen történetű várhelyek-gradisták (gradišta), melyek XI-XVI. századi, régészeti anyagainak nyomai, fából készült objektumokat és falazatokat mutatnak, ám ezeket még értékelni kell²⁸. Jellemző, hogy ezek az általában síkvidéken lévő nyomok, kör alakú vagy ovális alaprajzot mutatnak, melyek a védelem szempontjából a legkedvezőbb volt a síkságon, de a szükséges anyagok mennyiségének tekintetében is. A várakat legkönnyebben fából készült paliszáddal lehetett körbekeríteni, azaz függőlegesen leszurkált fagerendákkal.

26. A későbbi elfalazás oka, valószínűleg a támadás és a védelem módszereinek megváltozása volt; a puskák már nagyobb távolságról is hatékonyabbak voltak, ezért az alkalmazásuk miatt kisebb lőrések szükségeltettek, míg a falak alját a félkör alakú tornyok oldaltüzével védték

27. A városfalak vonalában lévő Rondellának és Tribenacnak hívott félkör alakú tornyokon, két eltérő módon kivitelezett oromzatot találhatunk, melyek megítélhetően későbbiek a városfalnál, feltehetően, akkor emelték fel őket, amikor a Pápa torony felé tartó városfalat.

28. Lovrenčević, 1985; 1989.

Az ilyen kerítéseken belül aztán lakó és kisegítő épületeket építettek, melyek legvalószínűbben, szabályos négyszög alakúak, és vízszintesen elhelyezett gerendákból vagy vékonyabb deszkákból kivitelezettek voltak.

Fából készült erősségek a XIII. századtól, a XV. század végéig

Ezután foglalkozzunk egy kicsi Blagušával, egy mára csak helyében meglévő XIII. századi középkori várral, és fennmaradt árkaival, sáncaival és bevezető töltésével, melyben egyetlen kődarabbal, téglával, vagy vakolatdarabbal²⁹ sem találkozhatunk (28. ábra).

28. Ábra. A Zágrábtól északra lévő Sesvete közeli Blaguša fából készült (?) vára: a vastagvonal a feltételezhető faerődítéseket (a paliszádot és a lakótornyot) mutatja, a pontozott, a vár valószínűsíthetően eredeti felvezető útját jelöli, mely egy földtöltésen vezetett át a felvonóhídig (Arh. felvétel: Z. Horvat)

Tekintettel az első említésére, megállapítható, Blaguša egy fából készült várkastély volt, övező paliszáddal, egy lakótoronnyal és egy kisegítő helyiséggel. A mellékelt rajzon (28. ábra), a vastag vonallal, ezt kíséreltük megjeleníteni. Jelzés értékű, hogy Blaguša, írásos nyoma, az okiratokban, a XV. század végének közelében elveszett³⁰, ami azt valószínűsíti, hogy e század folyamán alkalmaztak utoljára fát, övező fal anyagaként, ezután már újabb módszerek alapján építették ki a várakat és védelmüket.

Kapronca (Koprivnica) középkori, szabad királyi városát is fából építették fel. Az 1908-ban feltárt leletek és a bécsi Osztrák nemzeti könyvtárban lévő alaprajz szerint, Kapronca XV. századi (?) erődítései, meglehetősen jó, rótt palánkból készültek (29. ábra). Különösen érdekes a fakerítés alapozása, mely szabályos térközönként levert facölöpökből és ezeket összekapcsoló vízszintes gerendázatból állt (29. ábra). Erre állították fel, a paliszád függőleges gerendáit. A fából készült palánkot hátulról kitámasztották és az ormán egy fedett gyilokjáró volt.

Ismeretes, hogy az eredeti, fából készült kaproncai erősség, a XIV. század közepe után keletkezhetett, amikor Kapronca városa szabadságjogokat kapott és engedélyt arra, hogy fából készült palánkkal keríthessék. A XV. század folyamán, ezt a faerődítést fel kellett újítani, de

29. Dobronić, 1979.: 75. oldal.

30. Dobronić, 1979.: 82. oldal.

lehet, hogy teljesen át kellett alakítani. Brozović, rekonstrukciója (29. ábra), valószínűleg a később megvalósult faerődítés egyik fázisának nyomain alapulhat³¹, melyet Kapronca, reneszánsz, XV. századi erődjének a földsáncai takartak el.

29. Ábra. Kapronca, a XV. századi település körüli, faerődítés részlete.

(L. Brozović rekonstrukciója, a Građa za povijest Koprovnica, Koprivnica,1978.: 31. oldalán)

Fából készült paliszádokat, hosszú időn keresztül használtak, sőt a zágrábi Káptalan falazott, félkör alakú tornyai közti védőfalak, még a XVI. században is fapalánkból készültek (12. ábra). Ez annak ellenére is így volt, hogy a Káptalant övező palánk, még a XIV. században készült el³², és csak a XVI. század végén váltották fel falazott falakra³³.

A XII. XV. századi várfalak vastagsága

Az egyes középkori várfalak vastagságát, a keletkezésük idejének, az építtető anyagi lehetőségeinek, az objektumok fekvésének, az erődítések egyes részeinek a fenyegetettségének, stb. függvényében váltogatták. Már amennyire meglehet figyelni, minden régebbi, az 1241-1242-es tatárjárás előtt készült várat vékony várfalakkal látták el.

31. Brozović, 1978.: 23. oldal, valamint a 16. és a 31. oldal képei. István, szlavón herceg oklevelében, némi szabadságjogokat adott Kapronca településének, melyben megemlítették település faszerkezetű erődítéseit is. Kruhek, 1986.: 25. oldal, szerint, Brozović rekonstrukciója, a középkori Kapronca erődítéseinek is tekinthető. Kruhek, szintén megemlíti D. de Lalija jelentést, a Kapronca körüli fa erődítések állapotáról, melyeket az újabb erődítsek előtt építettek (151. oldal)

32. Habunek-Moravac, 1966.: 86. oldal.

33. Dobronoć, 1988.: 10. oldal.

Várfalak vastagsága, 1242-ig:

- Bilaj 70 cm,

- Hreljin (a településé) 55 cm,

- Ledenice (a településé) 80 cm,

- Kis Kemlék (Mali Kalnik) 74 cm,

- Mogority (Mogorić) 90 cm,

- Okics (Okić) 77 cm,

- a likai Osztrovica (Ostrovica Lička)³⁴ 70 cm,

- Ozaly (Ozalj) 78 cm

Ezen várak és települések mindegyike jellegzetesen, egy hegycsúcson helyezkedik el, egy nehezen megközelíthető kősziklán, melynek, már maga a fekvése is védelmet jelentett úgy, hogy várfalakkal, csak minimális mértékben kellett őket keríteni. A használható topográfiai terepadottságok előnyt élveztek, a korai váraknál megszokott passzív védelmi rendszer keretében.

Ehhez a korszakhoz tartozónak tekinthetőek, a Kapronca melletti Óvár (Stari grad)³⁶, Krapina, és a Szutla (Sutla) folyó melletti Hum közeli Vrbovec³⁷ várfalai. Ezen várak falai meglehetősen rézsűsek – a függőlegestől való eltérésük, kb. 20^o. Krapina falainál ez a ferdeség áthúzódik, az alapzatát képező sziklákra is, melyeket ugyanolyan lejtősre faragtak ki, mint a várfalak külső oldalát. Mind a három várat jellegzetesen korán említették meg (Krapinát, már 1193-ban említik), ami az akkori időkben betöltött jelentős védelmi szerepüket mutatja. Amíg Vrbovec és Krapina falait kőből építették fel (Vrbovecét hatalmas kőtömbökből, un. ciklopszfalak módjára), addig a Kapronca melletti Óvár várfalait, nagyon szép és szabályos, 6-7x12-12,5x25-25,5 cm-es, az alap közelében, 100 cm vastag téglából építették fel³⁸. A téglákat, oldalanként 1:2:4-ben arányban formázták meg, melyek a XIII. században általánosan megszokott méretekhez sorolhatók.

A tatárjárás múltával, miután rájöttek várfalaknak az ostrom elleni védelemben betöltött jelentőségére, a várfalak vastagságát, a XIII. század közepe után, olykor két-, háromszorosára is megnövelték. A várfalak vastagságát, azonban az alábbi felsorolás szerint, továbbra is variálták.

Várfalak vastagsága 1242. után:

- Brinye (Brinje, a XV. szd. elején) 140 cm,

- a likai Busán (Bužim u Lici, XV. szd.) 80-120 cm,

- a pozsegai Csáktornya (Čaklovac, 1300. körül) 197 cm,

- Dobrakutya (Dobra kuća, 1300. körül) 195, 220, 245 cm,

- Gracsanica (Gračanica, XIV. szd.) 167 cm,

- Szarvaskő vár (Jelengrad, XIII. szd.) 170 cm,

- Klokocs (Klokoč, a XIII. szd. végétől, a XIV. század első feléig) 134-178 cm,

- Lipovac (a XIII. szd. második felében) 110, 120, 160 cm,

- Medvevár (Medvedgrad, a XIII. szd. közepe) 186, 200, 208 cm,

34. Laszowski, 1941.: 44. oldal.

35. D. Lapajna és L. Čučković vezetésével, 1991-ben lezajlott ásatások szerint (Čučković, 1992.: 49-51. oldal).

36. Demo, 1986.: 143-146. oldal.

37. Tomočić, 1995.: 111-112. oldal.

38. Demo, 1986. cikkének, 145. oldala melletti, 88. ábra szerint.

- Modrus (Modruš, a XIII. szd. elejétől, a XIV. szd. kezdetéig) 100, 130, 180 cm,

- Mersziny vár (Mrsinj grad, XIII. szd.) 240 cm,

- a buskai Osztravica (Ostravica Buška, XIII-XIV. szd.) 124 cm,

- a raholcai Óvár (Stari grad Orahovica, XIII. szd.) 160-170 cm,

- Velika (a XIII. szd. közepén) 170, 200, 205 cm,

- Magasvár (Viškovac, XIII. szd.) 145, 165 cm,

- Zágráb, Geréc erődítéseinél (a XIII. szd. közepén) 180, 200, 210 cm,

- Zríny (Zrin, XIV. szd.) 170 cm.

Nyílások, lyukak és rések (perforációk) a falakban

A várfalakban helyenként különböző nyílások vannak: a kémlelőnyílásoknak, a lőrések sorozatának, a kapuknak (kaputoronnyal, vagy anélkül), az árnyékszékek konzoljainak, az elvezető csatornáiknak, a lépcsőknek, stb. De a várfalak belső oldala mellé támasztott, különböző lakóépületeket, kisegítő objektumokat fedő féltetők gerendanyílásai is ide sorolhatók. Azonban ki kell hangsúlyoznunk, hogy a várfalakban lévő nyílások arányát, mindig a legkisebbre igyekeztek visszaszorítani, mivel a biztonság okán, kerültek minden falat gyöngítő megoldást. A falak mellé támaszkodó épületek nyílásai, mindig befelé néztek, különösen a megelőző évszázadokban.

A védelem a XIII-XIV. század folyamán, de még a XV. században is, a várfalak és a lakó-, öregtornyok ormának védelmére szorítkozott. Csak a XV. század közepétől fogták fel az ettől eltérő védelmi rendszer szükségességét, amit tűzfegyverek alkalmazása kényszeríttet ki.

A várfalak alsó részén kialakított lőrések ritkák voltak, mivel az íjak, a maguk méretei miatt, meglehetősen magas fülkéket igényeltek, amivel a falat gyöngítették. Lehetséges, hogy a terzsáni (Tržan-Modruš) vár kapuja melletti meglehetősen magas és vékony lőrés, a későbbi átalakítások során keletkezett (30. ábra), ám ez is valószínűsíthetően, csak a kaputér ellenőrzésére szolgálhatott.

30. Ábra. Modrus, Terzsán vár hajdani várkapuja melletti nyílás, ez lőrés is, de a kapu, kémlelő nyílása is lehetett. A kapu fölött megfigyelhetők a régi pártázat (?) átépített nyomai.

(Fotó: Z. Horvat)

A középkorban a támadás és védelem hatásosságának feltételei, nagyban a várfalak ormán kialakított védőművek hatékonyságán múlott. A számszeríjaknak alkalmas lőrések eleinte jelentéktelen mértékben tértek el az íjakétól, holott, jóval szélesebb fülkékre volt szükségük, tekintettel a számszeríjak vízszintesen kialakított ívére. A számszeríjak alkalmazásának és fejlődésének hatására, szükségessé vált az erősségek építésének átszervezése is, hogy lehetőség szerint a várakból is használhassák őket, főként az ellenséges lövészek elleni védekezésben, akik összehasonlíthatatlanul nagyobb átütő erővel rendelkeztek. Ezért a pártázat fogazatai közé, fából készült maszkokat tettek (18. ábra), ami épp elegendő védelmet nyújtott a számszeríj ellen. A tűzfegyverek ellen ez már nem volt elegendő, aminek okán a falak ormára többé, már nem pártázatot építettek, hanem összefüggő falazatot puskalőrésekkel (Zenggben, már 1500. körül!).

A XIII. és XV. századi várak és települések kapuinak a helyét gondosan választották meg, mivel a helyzetük jelentősen gyöngítette a védelmet: néha külön toronyban helyezték el őket, de gyakrabban, csak egy nyílások voltak a falakban. Ezzel majd egy következő, külön cikkben fogunk foglalkozni (a Horvátországban megjelenő „PROSTOR” kiadvány, Vol. 6(1998), No. 1-2(15-16) Internetes HTM-je. Eredeti cím: Ulazi u burgove Hrvatske 12 –15. stoljeća. Fordító: Szatanek József, Pécs, 2003. 07. (szatanek@dravanet.hu).

A gyilokjáró megközelítését néha tornyokon – lakó-, öreg-, vagy kaputornyon keresztül oldották meg, amivel lehetetlenné tették a nemkívánatos személyek megjelenését. Jellegzetes a zenggi Lotrščak toronytól nyugatra eső városfal megközelítése: a toronyba csak egy első emeleti ajtón át lehetett bemenni, majd onnan tovább, egy ferdén kialakított folyosón keresztül, lehetett a fal vastagságában lévő gyilokjáróra kijutni. A velikai vár második emeleti szintje, a gyilokjáróval egy szintet mutat, ahonnan egy lépcsőzeten át, a lakótorony előtti, fából készült galériára lehetett feljutni

A gyilokjáróra felvezető utat, azért kapcsolták össze a kapu melletti lépcsőzettel, mivel, így könnyebb volt ellenőrzés alatt tartani a nemkívánatos személyeket. Az ilyen módon kialakított lépcsőzet elfoglalta a várfalak nagyobb részét, annak ellenére, hogy ezek a lépcsőzetek meglehetősen keskenyek voltak – Okics északi falában ez mintegy 50 cm-t tett ki.

Zárszó

A középkori várak várfalai egy olyan területeket fogtak körbe, melyekben vagy éltek, vagy az életvitel fenntartása érdekében, valamiféle stratégiai terv alapján kiválasztottak. Ebből a szempontból, általában magányos hegycsúcsokat, hegygerinceket, meredek lejtők széleit választották ki, vagy olyan völgyeket, melyeket állandóan és folyamatosan vízzel vehettek körbe – (un. vízi várak ~ Wasserburg). A terep és az építtető (azaz a kivitelező, az építész és a megrendelő) koncepciójának, valamint a keletkezése idejének függvényében, a várfalakkal lehetőleg egy szabályos alaprajzú, castellum szerű, vagy annál kissé szabálytalanabb területet zártak körbe, a terep különleges adottságait és a védelem szükségleteit követve.

A legrégebbi várak falait a sziklás talajra kötötték rá és, már maga az elhelyezkedésük is a természet által védett volt: egyszerű alaprajzúak és nagyon vékony falazatúak voltak (31. ábra). A későbbiekben más, megközelíthetőbb, a lakosságnak kedvezőbb helyeket választottak ki, a védelmet ezeknél a váraknál, jóval vastagabb falakkal, vizes-, vagy szárazárkokkal, sáncokkal, fából készült kerítésekkel, kapuerődökkel, stb. pótolták. A kezdeti egyetlen torony csak lakó-, vagy öregtorony volt, tekintet nélkül arra, hogy összekapcsolták a várfalakkal (Velika), vagy valahol a vár belsejében helyezkedett el (Magasvár-Viškovci). Csak a későbbiekben jelentek meg a kaputornyok, melyekkel hatékonyabban és jobban védhették a kapukat, azaz a várak leggyengébb pontját.

31. Ábra. A Monoszlói hegységben (Moslavačke gore) lévő Szarvaskő vára (Jelengrad).

(Arh. felvétel: Z. Horvat)

Amikor XIII-XV. századi középkori erősségekről beszélünk, váraknál meg kell különböztetnünk – a nemzetségi várakat az erődített településektől, azaz a több, kevesebb szabadságjogokkal rendelkező városoktól. Míg a váraknak rendszerint csak egy tornyuk, lakó- vagy öregtornyuk volt, addig a települések erődítései, több száz méterre is kiterjedtek (Újlak - 100 méter, Modrus – 1.200 méter, a zágrábi Geréc – 1.540 méter), a falaikat négyzetes tornyokkal erősítették, melyek egy lakó-, vagy öregtorony jellegzetességeivel rendelkeztek, azaz a magaságukkal dominálták illetve erősítették a védelmet. Ilyen erődítései voltak Zágrábnak, Újlaknak, Modrusnak, majd a későbbiekben, Zenggnek és Bihácsnak. Néhány településnél megtették azt is, hogy az erődítéseiket fagerendákból alakították ki, és a falazott négyzetes tornyaikat kezdetben, fából készült paliszáddal kötötték össze (Újlak, a zágrábi Geréc és a Káptalan). Kaproncát azonban teljesen fából készült erődítésekkel övezték.

A védelem legfőbb tényezőjét, a lakó-, vagy öregtoronyhoz kapcsolt magas falak alkották; a castrumokat, a várakat, a nemzetségi várakat, az erődített településeket a helyőrségeik, a falak ormáról, a pártázatok fogazatain, vagy rézsűs lőréseken keresztül védték. A XII-XIII. századi sziklás fekvés passzív védelme, valamint a tatárjárás után, a falakat elkezdték az aktív védelemhez idomítani, pártázatokkal és még nagyobb falvastagsággal. A pártázatok fogazatai és a köztük lévő irányzórések feladata is a védelem volt; a fogazatok közt elegendő tér volt egy-egy védő számára. A régebbi váraknál ez a tér, kb. 80 cm tiszta szélességet jelentett. A fogazatok szélessége kétszerese volt az irányzórésekének, azaz, 2:1:2:1… arányú. Ez azt jelentette, hogy a védők biztonságosan elrejtőzhettek az irányzórésektől jobbra, vagy balra, a pártázat mögött. A kémlelőnyílásokat már a kezdetekben is csak kémlelésre és nem harci tevékenységre használták.

A későbbiekben, a XV. század folyamán, amikor elkezdték használni a nagyobb hatékonyságú és hatótávú fegyvereket használni – számszeríjakat és puskákat, az irányzórések szélességét lecsökkentették, a pártázat fogazataiba, pedig számszeríjnak és puskáknak alkalmas nyílásokat tettek. Ekkortól az irányzórések szélessége a pártázat fogazatihoz képest, 1:4 arányú lett, magát az irányzórést, pedig elkezdték fából készült maszkkal, vagy külön szerkezettel védeni, mellyel további biztonságot értek el. A várfalak vastagságát, a gyorsaság miatt csökkentették, de csökkentették a kivitelezés költségei miatt, valamint az újabb, hatékonyabb és aktívabb védelmi módszerek miatt is. A fal vastágságok csökkenése, külön faszerkezetű gyilokjárókat követelt, melyek a XV. század végére, mind bonyolultabbá váltak. Ám a XV. század vége már egy olyan korszakba vezetett át, amikor a támadás és a védelem általános eszközei a tűzfegyverek lettek, és amikor a háborús koncepciók pillérei is megváltoztak. Ez már a várkastélyok és bástyák korszaka, ami egy külön téma.

32. Ábra. Trakostyán vára, a XIX. században épített historizáló pártázattal

Irodalom

1. Bedenko, V . (1989), Zagrebački Gradec, Školska knjiga, Zagreb. (A zágrábi Geréc, Tankönyvkiadó, Zágráb)

2. Čučković, L. (1992), Ozalj - zaštitna arheološka istraživanja 1992. godine, "Obavijesti Hrvatskog arheološkog društva", XXIV(2): 49-51, Zagreb. (Ozaly – megelőző régészeti feltárása 1992. „A horvát régészeti társaság értesítője” XXIV(2), 49-51. oldal, Zágráb)

3. Deanović, A. (1979), Glosar naziva u upotrebi srednjovjekovnog i renesansnog vojnog graditeljstva u Hrvatskoj, "Rad JAZU", 381 (Razred za likovne umjetnosti, knj. VIII.): 35-48, Zagreb. (A horvátországi középkori és reneszánsz kori hadi építészetben használt szakkifejezések glosszáriuma, „Rad” JATU”, 381. – A képzőművészeti osztály, VIIII. könyve, 35-48. oldal, Zágráb)

4. Demo, Ž. (1986), Starigrad - Zakleti breg, Koprivnica, u: 40.godina arheoloških istraživanja u sjeverozapadnoj Hrvatskoj: 143-148, Koprivnica. (Óvár – Tanúhegy, Kapronca: Északnyugat Horvátország, 40 évnyi régészeti kutatásai című kiadványban, 143-148. oldal, Kapronca)

5. Dobronić, L. (1979), Po starom Moravču, Zagreb. (Az ősi Morava nemzetségi vármegye, Zágráb)

6. Dobronić, L. (1988), Zagrebačka biskupska tvrđava, Školska knjiga, Zagreb. (A zágrábi püspökség erődje, Tankönyvkiadó, Zágráb)

7. Grandjean, M. (1995), Le Chateau de Vufflens (vers 1415 – vers 1430), "Zeitschrift für schweizerische Archeologie und Kunstgeschichte", 2: 89-123, Zürich.

8. Habunek-Moravac, Š. (1973), Prilog proučavanju srednjovjekovnih kaptolskih utvrda, "Iz starog i novog Zagreba", II: 85-99, Zagreb. (Adalékok a középkori Káptalan erődítéseinek tanulmányához „Az ősi és az új Zágráb” című kiadvány II. 85-99. oldal, Zágráb)

9. Horvat, A. (1958), Ilok (Újlak), "Bulletin JAZU", VI(1): 15-21, Zagreb.

10. Horvat, A. (1975), Između gotike i baroka, Društvo povjesničara umjetnosti Hrvatske, Zagreb. (A gótika és a barokk között, Horvát művészettörténészek társasága, Zágráb)

11. Horvat, Z. - Mirnik, I. (1977), Graditeljstvo srednjeg vijeka u Požeškoj kotlini, u: Požega 1227-1977: 121-157, Požega. (Építészek a középkori Pozsegai völgységben)

12. Klaić, Vj. (1973), Povijest Hrvata, IV, Zagreb. (Horvátország története)

13. Kruhek, M. (1986), Tvrđava u Koprivnici, u: Koprivnica, grad i spomenici, Institut za povijest umjetnosti, Zagreb. (A kaproncai erőd, Kapronca városa és műemlékei, Művészettörténeti Intézet, Zágráb)

14. Kruhek, M. - Horvat. Z. (1990), Castrum Thersen et civitas Modrussa, "Godišnjak zaštite spomenika kulture Hrvatske", 16: 89-131, Zagreb. (~ a Horvát műemlékvédelem évkönyvében)

15. Laszowski, E. (1941), Stari lički gradovi, Zagreb. (Régi likai várak)

16. Lovrenčević, Z. (1985), Srednjovjekovne gradine u Podravskoj regiji, "Podravski zbornik", 85: 168-199, Zagreb. (Középkori várhelyek a Dráva menti régióban, „Dráva menti gyűjtemény”)

17. Lovrenčević, Z. (1989), Srednjovjekovne gradine u Bilogori, u: Arheološka istraživanja u Podravini i kalničko-bilogorskoj regiji, "Posebna izdanja Hrvatskog arheološkog društva", 14: 139-166, Zagreb. (Középkori várhelyek Bilogoréban, a Horvát régészeti társaság külön kiadványában: Régészeti kutatások a Dráva menti a bilogorei és a kemléki régióban)

18. Magdić, M. (1877), Topografija i povijest Senja, Senj.(Zengg topográfiája és története)

19. Sekulić-Gvozdanović, S. (1994), Crkve . tvrđave u Hrvatskoj, Školska knjiga, Zagreb. (Templomok és erődök Horvátországban Tankönyvkiadó, Zágráb)

20. Szabo, Gj. (1920), Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, Matica hrvatska, Zagreb.(Középkori várak Horvátországban és Szlavóniában)

21. Tkalčić, I. K. (1889), Povijestni spomenici kraljevskog grada Zagreba, I, Zagreb. (Zágráb királyi városának története és műemlékei)

22. Tomičić, Ž. (1995), U potrazi za srednjovjekovnim arheološkim naslijeđem Hrvatskog zagorja, "Hrvatsko zagorje", 1: 109-124, Krapina. (A horvátországi Zagorje középkori régészeti örökségének bejárása)

23. Viličić, M. (1971), Arhitektonski spomenici Senja, "Rad JAZU", 360: 65:130, Zagreb. (Zengg építészeti műemlékei)

24. Viličić, M. (1988), Izgled Senja i senjskih zidina u srednjem vijeku, "Senjski zbornik", 13, Senj. (A zenggi városfalak középkori kinézetéről)

25. Villena, L. (1975), Glossaire . Burgen Wörterbuch, Frankfurt/Main.

26. * * * Wiener Bauhütte (1867), Wien.